2. fejezet

Toshiya pov

Egy újabb fárasztó nap vége a mókuskerékben. Igaz, hogy nyugisabb az élet most, mint 7 éve, de még mindig fura ez. Hát igen, a rutin és a megszokás hatalma. Befordulok az egyik utcán, de be is ragadok a dugóba.

- Franc, így is késésben vagyok – morgok.

Azonnal előkeresem a telefonomon. Shin nem szereti, ha kések. Pillanatok alatt csöng a telefon.

- Igen? – szól a készülékbe Shinya.

- Toshi vagyok. Előre szólok, hogy késni fogok, mert beállt a forgalom – hadarom.

- Oké, akkor megvárunk a vacsorával, de igyekezz, vagy éhen maradsz.

- Én is szeretlek – nevetek és bontom a vonalat.

Legalább nem haragszik, ami haladás. Felhangosítom a rádiót és dúdolni kezdek. A megszokás hatalma, hogy a kormányon dobolni kezdek. Már jó ideje itt csücsülök, mikor ismerős dallamok csendülnek fel.

- Ez… - nyögöm.

Megdermedek, mikor magamhoz térek Kyo kezd énekelni. Az Ain’t afraid to die az. Remegő kézzel zárom el a rádiót. Nem, nem akarom hallani. Mióta feloszlottunk nem zenélek, mert csak a banda jutna eszembe. Minden zene hozzájuk köt. Csak így tudtam túllépni. Ami a zenélést illeti, hazudok, mert néha Shinivel zenélünk a garázsában, de az más.

Végre megérkezem. Magamhoz veszem az üveg szakét és a sütit. Yuri nem ihat, így övé az édesség, miénk a pia. Alig kopogok és nyílik az ajtó.

- Toshi bácsi! – kiált boldogan Yusuke.

- Szia – borzolom össze a haját.

Szinte le se veszem a cipőm, mikor berángat a konyhába. Ha ez nem lenne elég, a két csivavát is kerülgethetem.

- Hékás, várjál! – szólok rá.

- Hiányoztál neki – fogad mosolyogva Yuri.

Kedves, alacsony nő és nagyon vékony. Ha nem tudnám, el se hinném, hogy két gyereket szült már.

- Azt hittem ide se érsz – fogad Shinya.

- Nem szabadulsz tőlem – vigyorgok.

- Inkább együnk – terel minket az asztalhoz – Yusuke, Nika kézmosás! – kiált a gyerekeknek.

Addig átadom az ajándékaimat, amit meg is köszönnek. Percek kérdése és a két gyerek visongva örül nekem és ülnek asztalhoz.

- Képzeld Toshi bácsi! Végre sikerült a Mushit eljátszanom hibátlanul! – ujjong Yusuke.

- Nagyon ügyes vagy. Ha így haladsz, jobb leszel, mint apád – bíztatom.

Shinya fintort vág. Már kifejtette, hogy a fia dobolhat, de nem lehet zenész. Jobb életet akar neki.

- Mesélj, hogy vagy? – mosolyog rám kedvesen Yuri.

- Pár napja hallottam Kaoru felől – mondom.

- Mit? Mi van vele? – kapja fel a fejét Shin-chan.

- Pontosabban, arról a bandáról, amit visz. 20 éves kölykök, egy kritikán aluli csapat, de hatalmas az egójuk.

- Mert?

- Szart se tudnak, és panaszkodnak, hogy Kao egy rabszolgahajcsár. Fel vannak háborodva, hogy sokat kell próbálni. Az énekes azt mondta, hogy már most a Dir ne Grey szintjén vannak, és 1-2 év múlva még az X Japan is elbújhat mögöttük.

Shin kezéből kiesik a pálcika, nagy szemei még nagyobb nőnek. Megdöbbenésében még a száját is elfelejti becsukni.

- Mi? – nyögi.        

- Jól hallottad.

- Az nem lehet. Náluk jobb senki sem lehet. Nincs ember a Földön, aki jobb lenne, mint Yoshiki. Ő a világ legjobb dobosa, az X Japan legendás dobosa – kezdi az himnuszt.

- Tudom Shini, tudom. De ezt mondták.

Yuri magához öleli férjét, és ad neki egy csókot. Mosolyogva figyelem őket.

- Toshi bácsi, lesz a suliban egy álarcos buli, terveznél nekem valamit? – rángatja meg a pólómat Yusuke.

- Persze, mit szeretnél? – mosolygok rá.

- Vámpír akarok lenni – büszkén kihúzza magát.

- Én hercegnő leszek – csatlakozik Nika.

- Jól van, megcsinálom a ruháitokat – erre egyszerre vetik rám magukat.

Összeborzolom a hajukat.

- Gyerekek! Nem gondoljátok, hogy Toshiya nem ér rá? Biztos sokat dolgozik – dorgálja a gyerekeket az anyjuk.

- Kérlek Toshi bácsi – boci szemekkel kérlelnek.

- Ne, ne csináljátok ezt – próbálok mindenfelé nézni csak rájuk nem – Jól van, ha jók lesztek, megkapjátok – adom meg magam.

Ismét két oldalról szorongatnak meg. Tudják, hogy nem tudok ellenállni nekik.

Vacsora végeztével, a gyerekek mennek fürdeni, és aludni. Yuri kezdené a mosogatást, de nem hagyom.

- Nem, te ülj le, majd én – veszem el a piszkos edényeket.

- Ugyan – ellenkezik.

- Nem, tessék pihenni. Ha már ennyit lógok a nyakatokon, legalább segítek.

Rám villantja édes mosolyát. Míg végzek a takarítással, dobosom előveszi a sake-t.

- Fáradt vagy kicsim? Nem kéne lefeküdnöd? – aggódik Shinya.

- Máris megyek. Ne haragudj Toshi – simít végig a hátamon.

- Semmi baj. Te vagy itthon, én csak vendég vagyok.

- A szobádban van minden.

- Oké.

Na igen, a szobám. Igazából, az a vendégszoba. Annyit vagyok itt, hogy ki lett utalva nekem. A holmim egy része itt van, a féltve őrzött gitárjaim is. Legalábbis ott voltak, míg a garázsba nem költöztek Shini dobjai mellé.

Yuri elmegy aludni, a gyerekekkel együtt, mi férfiak kiköltözünk a nappaliba.

- Tudod Shini, ahogy telik az idő, egyre inkább, azaz érzésem támad, hogy az egész csak egy álom volt – nézegetem áttetsző italom.

- Egy szép álom, ami rémálomban végződött.

- Nem hittem volna, hogy túl tudunk lépni ezen.

- Nem akarsz másról beszélni? – morog.

- Ahogy akarod. Mit mondtak az orvosok? Yurival minden rendben?

- Igen, eddig nincs semmi rendellenesség. Úgy néz ki, hogy kislány lesz a baba, de még nem biztos.

- Remek! Hogy fogják hívni? Eldöntöttétek?

- Ha lány lesz, akkor Hikari, ha fiú, akkor Kisuke.

Elvigyorodok.

- Ez rád vall, mindenre gondolsz – veregetem vállon.

- Majd ha neked is lesz gyereked, rájössz, hogy előre kell tervezni – bölcselkedik.

- Nem hinném, hogy lesz.

- Nem tudhatod.

- Hidd el, ezt tudom.

Csak megcsóválja a fejét.

- Akkor tartok neked biológia órát. Ahhoz, hogy gyerek legyen, egy nő és egy férfi kell. De mivel én a férfiakhoz vonzódom, ebből kifolyólag nem lehet gyerekem, mert a férfi képtelen arra, hogy teherbe essen. Ebből következik, hogy míg férfival vagyok, nem lesz gyerekem. És mivel nőkkel nincs ilyen jellegű kapcsolatom, esély sincs arra, hogy teherbe ejtsek valakit.

- Tanárnak is elmehettél volna – nevet.

Lemondóan sóhajtok.

- Ezt nálam jobban kéne tudnod, hiszen te hoztál össze két gyereket.

- Hármat.

- Bocsánat, én kérek elnézést.

- Csak most, csak neked megbocsátok.

Jót nevetünk. Iszunk pár pohárkával, aztán nyugovóra térünk. Mindig, mikor itt alszom, olyan, mintha lenne igazi otthonom, és családom. Szeretek itt lenni. Ezzel a tudattal nyom el az álom.