15. fejezet

Shinya pov

Egész nap Kaoru szavain gondolkodom. Számtalan érzés kavarog bennem. Nem tudok koncentrálni semmire, így minden feladat Yurira marad. Tanul a gyerekekkel, és elkezdi megfőzni a vacsorát.

- Drágám, elvinnéd a kutyákat sétálni? – kérdi bájosan.

- Persze.

Pórázt kötök rájuk és megyünk. ugyan Toshi mondta, hogy Kaoru újra akarja kezdeni a bandát, és engem is megkeres, mégis váratlanul ért. Nagyon felzaklatott, amit mondott. Valahol igaza van, de nem fogok félre dobni mindent. Most a családom az első. Mindjárt szül a feleségem, ez a legfontosabb. Mi változna, ha mégis belemennék ebbe az őrültségbe? Semmi. Ott folytatódna, ahol hét éve abbamaradt. Lezártam magamban és tovább gondoltam. Mire hazaérek, kellemes illatok terjengnek. A gyerek a nappaliban játszanak.

- Merre voltál, apa? – szalad elém Nika.

- Kicsit elgondolkodtam, ezért tovább sétáltunk – mosolygok.

Két kis kedvencem azonnal elszalad, amint lekerül róluk a póráz.

- Kézmosás mindenkinek! Kész a vacsora – jelenik meg Yuri.

Percekkel később már az asztalnál ülünk.

- Apa, Toshi bácsi mikor jön? – kérdi Yusuke.

- Nem tudom, Toshiya most nagyon elfoglalt.

- Kár… Mit akart az a bácsi délután?

- Egy régi ismerősöm. Kicsit beszélgettünk.

Yuri megszorítja a kezem. Szerintem sejti miről beszéltünk. Drága feleségem kitett magáért, nagyon finomat főzött, és még desszertet is csinált. Nika és Yusuke örvendezik.

- Nem kéne ennyire megerőltetned magad – jegyzem meg.

- Ugyan – legyint.

Étkezés után elküldöm a gyerekeket fürdeni, addig Yuri elmosogat. Végül elcsendesedik a ház. Az ágyszélén ülök és gondolataimba mélyedek.

- Nagyon feszült vagy – térdel mögém Yuri.

Vállamat kezdi masszírozni.

- Nem értem Kaorut. Miért akarja újra ezt az egészet?

- Nem tudom. Mielőtt megjöttél, kicsit beszélgettünk. Nagyon elszégyellte magát.

- Miért?

- Szerintem belegondolt, hogy a banda feloszlása mekkora lelki csapás volt neked, és szinte azonnal össze kellett szedned magad a gyerekek miatt.

Megeresztek egy fintort.

- Fogalmam sincs mit csináljak – bontakozom ki az öleléséből.

Betakarózom, Yuri mellém fekszik és a mellkasom cirógatja.

- Mit szeretnél? – kérdi lágyan.

- Nem tudom – sóhajtok.

- Szerintem ne kéresd magad, holnap hívd fel Kaorut, hogy akarod a bandát.

- Minek? Emlékezz vissza mi volt.

- Shin, még neked se hiszem el, ha azt mondod, nem akarod a bandát. Régen azonnal mentél volna.

- Az régen volt. Most te meg a gyerekek az első. Nem dobok mindent félre.

- Nem kell félre dobnod semmit. A Dir en Grey voltaz életed. Képes lennél elszalasztani egy ilyen esélyt? Csak rajtad múlik most a banda sorsa. Tedd félre az előítéleteidet. Ők a barátaid, közel húsz éve. Korábban is voltak nézeteltérések, de túlléptetek rajta, mert barátok vagytok.

- Így van – sóhajtok.

- Shinya, ha holnap reggel nem hívod fel Kaorut és nem beszélsz vele, az már váló ok – fenyeget meg mosolyogva.

Ajkain édes mosoly, szemében pajkos csillogás.

- Jól van – adom meg magam.

Kyo pov

Az utóbbi időben lakást próbálok keresni, de nem megy. Nincs annyi pénzem, hogy vegyek egyet és be is rendezzem. Beszéltem Yoshikivel is, a cuccaimmal kapcsolatban, de nem sok maradt meg. azt mondta, hogy ő nem raktár, de pár, számomra fontos dolgot megmentett, amiért hálás vagyok neki.

Nem csak a pénzhiány tart vissza a költözéstől, hanem valami más is. Talán az, hogy ragaszkodom Kaoruhoz. Nála biztonságban érzem magam. Mondta hogy maradjak, amíg akarok, de mégis… nem akarok a nyakán élni, de elhagyni sem akarom. Nem értem magam. Hova lett a régi Kyo?

Ezen gondolkodom, miközben unottan kapcsolgatom a TV-t. Kaoru gondterhelten ül mellém.

- Mi a helyzet? – kérdezem.

- Úgy néz ki, kudarcot vallottam – sóhajt.

- Miért? – ijedek meg.

- Beszéltem Shinyával.

- És? Kaoru, mondd már! – követelem.

- Családja van, felesége és két gyereke. Nem akar már zenélni. Érthető, hogy a család neki az első, de…, nem hittem volna, hogy így elküld.

- Az nem lehet. Shinya nem teheti ezt velünk – kezdek pánikolni.

Kaoru rám pillant, és alaposan megnéz magának.

- Ugye nem adod fel Kao? Mondd, hogy beszélsz még vele – szinte könyörgöm.

- Hagytam nála egy névjegyet, hogy ha meggondolja magát, felhívhasson.

Idegesen felhúzom a térdeimet. Nem, az nem lehet, hogy pont Shinya fordítson hátat nekünk. Azt reméltem, hogy jönni fog.

- Bízz benne, szerintem gondolkodni fog az ajánlaton. Tudod, hogy mindent alaposan végiggondol – biztat Leader-sama.

- Igen – bólintok – Várj, azt mondtad családja van…, biztos? Nem pasija van?

- Nem, felesége van, aki a harmadik gyerekükkel terhes.

- Shinya nem volt meleg? – hitetlenkedek.

- Én is azt hittem.

Mi jöhet még a mai napra? Nem elég, hogy minden, amiről azt hittem biztos, kiderül, hogy mégse. A banda ismét bizonytalan. Kétségbeesetten próbálok a remény leghalványabb fénysugarába kapaszkodni. Ha ez nem lenne elég, hogy eddig azt hittem, hajdani dobosom meleg, kiderül, nem az, hanem férj és családapa.

14. fejezet

Kaoru pov:

Három hosszú telefonálásokkal teli nap után halántékom dörzsölve ülök a kanapén.

- Na, mi van – dobja le magát mellém Kyo.

- Semmi – sóhajtok lemondóan.

- Miért nem beszélsz a nagy testvérrel? Ő mindent lát és mindenről tud.

- Kiről beszélsz? – nézek rá furcsán.

- Yoshikiről.

Villámcsapásként ér a felismerés. Igaza van. Ha Yoshiki tudtam, hogy hol van Kyo, akkor Shiniről is tudni kell. Olyan nincs, hogy nem tudja. Azonnal tárcsázom a számát.

Cetlimet és az utcatáblákat fixírozom és próbálok eljutni a megadott címre. Csöndes külvárosi környék, tipikus Shinya. Ez rá vall, csönd, béke, nyugalom. Többször mondta, ilyen helyen akar majd lakni. Főleg, ha lesz családja. Akkor kinevettük. De most… tényleg elérte, amit akart.

A néma csendet ismerős hangok törik meg. Dobok. Nem is akármilyen dobok, ezeket bármikor felismerem.

- Shinya – motyogom.

A hangokat követve eljutok egy kétszintes házhoz és a mellette lévő garázsban zenélnek. Ez a cím lett megadva. Ám a garázsban nem a várt látvány fogad. Shinya helyett egy kiskölyök zenél, nem is akárhogy.

- Jó napot, segíthetek? – vesz észre.

- Igen, Terachi Shinyát keresem, úgy tudom, itt lakik.

Kikászálódik a hangszer mögül és int, hogy kövessem. A bejárati ajtóhoz vezet és elkiáltja magát:

- Anya!

Nem kell sok és megjelenik és várandós nő. A kölyök azonnal mögé áll és onnan figyel.

- Jó napot, miben segíthetek? – mosolyog az anyuka.

- Önnek is. Niikura Kaoru vagyok, és Terachi Shinyát keresem.

Megszeppen, majd elküldi a gyereket.

- Yuri vagyok, ha megtudhatom, milyen ügyben keresi őt?

- Munkáról lenne szó, elég fontos.

- Kérem, jöjjön be. A férjem még dolgozik, de nemsokára haza kell jönnie.

- A férje? – hatalmasra tágulnak szemeim.

- Igen, Shinya a férjem.

Ez most komoly? Miről maradtam le? Azt hitem Shinya meleg, mert sose mondta, hogy nőkkel lenne kapcsolata. Kis tétovázás után követem Yuri-sant. Alig helyezem magam kényelembe, egy tálcával a kezében jelenik meg, és teával kínál.

- Kaoru-san, kérem, mondja el, hogy mit akar pontosan a férjemtől.

- Újra akarom indítani a Dir en Greyt. Ehhez szükségem van Shinyára.

- Nézze, hét éve, Shinya lelkileg majdnem összeomlott, mikor feloszlottak. Egyedül miattam, és a gyerekek miatt szedte össze magát.

- Gyerekek?

- Igen, nem sokkal a búcsúkoncertjük után ikreink születtek.

Mi jöhet még? Te jó isten. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Ezt el se hiszem. A gyerekvállalás nem olcsó, főleg ha kettőről van szó. Shinyának a lehető legrosszabbkor esett ki nem kevés pénz.

- Nem akarok szemrehányást tenni – szakít ki gondolataim közül Yuri-san.

- Pedig megérdemelném, sőt, azt is, ha mindent a fejemhez vágna.

- Nem áll szándékomban. Régen volt, és semmi sem változik, bármit mondok.

Nem bírok az asszony szemébe nézni.

- Kaoru-san, nincs jogom semmiért hibáztatni, önök döntöttek így. Talán furán hangozhat, de volt a feloszlásuknak előnye is.

Hatalmas szemekkel nézek.

- Mikor még zenéltek, Shinyával nem sok időnk volt egymásra, hiába igyekezett annyira beosztani az idejét. A búcsúkoncert után együtt tudtunk lenni. Most emberibb időben megy dolgozni, és jön is haza.

Hiába nem akar szidni, mégis úgy érzem, hogy záporoznak rám a pofonok.

Csak arra eszmélek fel, hogy a két talajcirkáló eszeveszett ugatásba kezd.

- Ez Shin – vidul fel Yuri-san.

És milyen igaza van, pillanatokkal később megjelenik régi bandatársam. Semmit se változott.

Shinya pov:

Az rendben van, hogy vendégünk van, de az már nagyon nincs, hogy Kaoru az! Mit keres itt? Honnan tudta meg, hogy hol lakom? Üdvözlöm imádott feleségem.

- Magatokra hagylak titeket. Sok mindent kell megbeszélnetek – és már megy is az emeletre.

Milyen figyelmes. Tudja, ez a beszélgetés kettőnknek is kellemetlen, nem akarja megnehezíteni a dolgunkat. Felveszem várandós kiskutyám és helyet foglalok.

- Mit akarsz? Honnan tudtad meg, hogy hol lakom? – térek a tárgyra.

Nem futom le a kötelező köröket. Minek? Fölösleges ezzel húzni egymás idejét.

- Yoshiki mondta meg a címed.

- Yoshiki? – hüledezek.

- Igen, ő. Toshi nem volt hajlandó rá.

- Inkább azt mond, mit akarsz.

- Újra összeszedtem a csapatot, és azt akarom, hogy a Dir en Grey visszatérjen.

- Miért? Miért most?

- Már egy ideje terveztem, csak nem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Azt se tudtam, éltek-e még. Az utolsó lökést Yoshiki adta, szóval úgy döntöttem bele vágok és megkereslek titeket. Sok hibát követtem el életemben, de a legnagyobbat akkor, mikor veszni hagytam a bandát. Naponta többször megbántam.

- A többiek is tudnak erről? Vagy csak Toshiyát találtad meg?

- Mindenki rábólintott a dologra. Rajtad áll minden. Nélküled nem lesz banda, mert ha más lenne a dobos, az már nem az IGAZI Dir en Grey lenne. Tudom, hogy sikerülhet életre kelteni az együttest, mert egyikünk se tudott igazán elszakadni a múlttól.

Ez most hirtelen kicsit túl sok egyszerre. Muszáj végiggondolnom többször. Megrohannak az emlékek, az együtt töltött évek. Szerettem azt az életet, a hátrányaival együtt. Jó volt, de az óta sok minden változott. De leginkább mi magunk.

- Hallgass a szívedre és válaszolj őszintén – kéri.

Elgondolkodom szavain. Valahol igaza van, hiányzik az az élet. Mindennél többet jelentett a banda. Egy világ omlott össze bennem hét évvel ezelőtt. Amennyire tudtam, lezártam magamban a múltat, hogy a jelenben és a családomnak éljek. Hiányoznak azok az idők, jó lenne visszakapni, de az már a múlt. Soha nem jön vissza, semmi sem lesz olyan, mint volt. Most már új életem van. Gondolnom kell a feleségemre és a gyerekekre. Nem hagyhatom őket cserben.

- Mit mondasz? – szakít ki gondolataim közül.

- Nem tudom, Kaoru, tényleg nem. Egy valamiben tévedsz.

- Miben?

- Én lezártam a múltat, tovább léptem. Lehettem a dobverőket. Átlagos életem van, átlagos családdal, ahogy akartam. Már csak arra vagyok hajlandó, hogy a fiamat tanítsam dobolni.

Megdermedve pislog. Erre nem számított. Érzem, hogy belesajdul a szívem az emlékekbe.

- A múltat nem lehet visszahozni Kaoru, ezt neked is be kell látnod. Ha a múltba kapaszkodunk, és nem tudjuk elengedni, elfelejtünk a jelenben élni. Az az idő elmúlt, én elfogadtam és beletörődtem. Családom van, rájuk is gondolnom kell. Nem hagyhatom magukra őket. Yuri nemsokára szülni fog, most van rám a legnagyobb szüksége. Sajnálom, de a válaszom: Nem.

Teljesen elsápad a válaszon. Nekem is fáj, de a családom az legfontosabb, az ő érdeküket tartom szem előtt.

Hajdani bandatársam szeme kétségbeesetten csillog. Pár percig reménykedve pillant rám, hátha meggondolom magam. Valahol igaza van, de nem dobhatok félre mindent.

- Jól van, legyen, ahogy akarod. Ha mégis meggondolod magad, itt a számom – leteszi az asztalra a névjegyét és távozik.

13. fejezet

Die pov

Kaoru ismét felkeresett a bárban, ahol dolgozom, és megbeszéltünk egy ebédet. Hiába ígértem meg neki, hogy visszafizetem azt a pénzt, amit nálam hagyott, csak leintett, hogy hagyjam a francba. Abból az összegből tudtam venni pár normális ruhát, a számláim is ki lettek fizetve, és még maradt is egy kevés. El se tudom mondani, mekkora segítség volt.

Tömegközlekedéssel egy óra mire odaérek, amit megbeszéltünk. Egy nyugis étkező az egész. Kao a bejárat előtt cigizik és vár rám.

- Üdv – fogad.

- Régóta vársz? – kérdezem.

- Nem, gyere, együnk.

Belépünk és megnézzük a választékot.

- Ne törődj semmivel, én fizetek – szól rám.

Bólintok, és kiválasztom az ebédet. Kao fizet, és leülünk egy csöndes sarokba.

- Mire jutottál? – térek a lényegre.

- Kyo rendben van, olyan, mint régen. Toshira is számíthatunk. Már csak Shinyával kéne beszélni.

- Mi volt Kyóval? – kérdezem.

Ez érdekel a legjobban.

- Nem akarom háromszor elmondani, így majd ha mindenki együtt lesz – tér ki.

- Oké. Azt mondtad beszéltél már csak Shini van hátra. Miért nem beszéltél még vele?

- Elköltözött és a föld nyelte el. Fogalmam sincs, merre keressem. De jobban érdekel, hogy veled mi van. Hogy jutottál idáig?

- Röviden annyi történt, hogy miután elváltak útjaink sokáig magam alatt voltam. Depressziós voltam, kaptam pár lehetőséget, de nem jött össze. Próbáltam szólózni, az nem jött össze. Alig volt munka, így el kellett kötöznöm. A lejtőn nem tudtam megállni. Aztán egyik este valaki kirabolt. A telefonom, benne számtalan telefonszám, volt köztük pár, ami munkalehetőség volt. A pénztárcám az irataimmal együtt eltűnt, azzal a pár ezer yennel, amim volt. Végül a kocsimat eladtam, annak az árából vettem ki azt a lyukat ahol most élek. Átlag két munkám van, hogy megéljek valahogy, de nehéz. Ezért adtam el a hangszereim. Egyik haveromat tanítgatom gitározni, abból jön még egy kevés pénz, de nem sok. Ha így meg tovább, nem tudom mi lesz. Hónapról hónapra élek, sokszor görcsölök azon, hogy ki tudom-e fizetni a lakbért meg a számlákat, és marad-e annyi, hogy kaját vegyek. A cigiről is leszoktam már rég, egyszerűen nem volt pénz, a többit nem is akarom sorolni. Ha így megy tovább, nem tudom mi lesz, talán az utcára kerülök.

Nem akartam ezt mind a nyakába zúdítani, de jó végre elmondani valakinek. Tényleg félek, hogy mit hoz a holnap. Nem egyszer akarták elzárni a meleg vizet vagy az áramot nálam.

- Szánalmas, ugye? – kérdezem egy fájdalmas fintor kíséretében.

- Die – néz rám hitetlenkedve.

- Mindegy, ez az én gondom, majd megoldom – próbálok mosolyogni, de inkább csak egy fintorra sikerül.

- Nem – mondja határozottan – nem követjük el ugyanazt a hibát, hogy „csak az én dolgom”, ha baj van, az egész bandára tartozik. Egyedül nem fog menni, össze kell tartanunk. Érted? Mondd, mire van szükséged?

- Előbb legyen meg minden, aztán megbeszéljük, jó?

- Oké, de ha nem szólsz, szétrúgom a segged – fenyeget.

Jót nevetek rajta. Abban maradunk, hogy kezdjem el gyakorolni a számainkat, és szedjem össze magam. Mindketten bizakodunk, de tudjuk, hogy még nem örülhetünk, hisz hátra van még Shinya. Őt nem lesz könnyű meggyőzni. Ebéd után megyek a kocsmába dolgozni. Valahogy megkönnyebbülve érzem magam. Tudom, hogy nem kéne reménykednem, de mégis. Kezdem látni az alagút végét.

Toshiya pov

Végre túl vagyok a hajtáson és van egy lélegzetvételnyi időm. Nika és Yusuke nagy sikert arattak a jelmezeikkel. Kezdek kikészülni, így megfogadva Yuri tanácsát, kiveszek egy hét szabadságot, és pihenek. Ennek egy részét náluk töltöm, a többit otthon. Magam se tudom miért, de hazahoztam a basszeromat. Vegyes érzelmekkel veszem kézbe és kezdek pengetni. Ez most már, mint mikor csak a hecc kedvéért elkezdünk zenélni Shinivel. Most mintha nehezebb lenne a gitár. Kicsit zenélek, de nem tudok mit kezdeni magammal. Folyamatosan az asztalon lévő telefonom figyelem. Végül engedek a kísértésnek, gitáromat félre téve telefonálok. Türelmetlenül várom, míg kicseng.

- Igen? – szól bele a készülékbe a már jól ismert hang.

- Toshiya vagyok – mondom – legutóbb mondtad, hogy összeülhetnénk egy kávéra.

- Igen, emlékszem. Mikor van időd?

- Még van három nap szabadságom, szóval bármikor.

- Holnaphoz mit szólsz? Ismerek egy hangulatos helyet.

- Hol és mikor?

- Tudod hol van a Royal Caffee?

- Igen.

- Gyere oda mondjuk, délután kettőre.

- Ott leszek. Szükség lesz majd valamire?

- Nem, csak beszélgetni akarok.

- Oké – bontom a vonalat.

Megkönnyebbülve dőlök el a kanapén. Holnap találkozunk, már várom.

A megadott helyen és időben várok Kaorura. Szokásához híven időben érkezik. A teraszon elfoglalunk egy asztalt.

- Hallgatlak – kezdem áttanulmányozni az étlapot – jutottál valamire?

- Fogjuk rá. Nem sokkal többre, mint legutóbb, de haladok. Már csak Shinyát kéne megtalálnom.

- Azt hittem vele is beszéltél már – füllentek.

Szerintem azt se tudja, hol van a dobos. Hiába szeretem még mindig Kaot, és hiába akarom a bandát, nem fogom elmondani, hol lakik Shinya.

- Nem tudom hol lakik, a száma is megváltozott.

- Akkor hogy akarod megtalálni?

- Te nem tudsz róla valamit?

- Miből gondolod? – térek ki a válasz elől.

- Mindig is jóba voltatok. Mikor valami baj volt, mindig hozzá mentél.

- Igen emlékszem, és nem egyszer féltékeny is voltál.

- Totchi, mondd meg ha tudsz róla valamit. Még neked se hiszem el, ha azt mondod, hogy pont ti nem tartjátok a kapcsolatot.

Megjelenik a pincérlány felvenni a rendelést. Párszor Kaorura pillantok, türelmesen, áthatóan néz rám. Azok a gyönyörű barna szemek… sose tudtam ellenállni neki. Ezt tudta akkor is, most is. Kényelmetlenül fészkelődöm. Szerencsére megjönnek a kávék.

- Jól van, igazad van. Még mindig jóba vagyok Shinyával, de nem mondom meg a címét, a számával együtt – adom meg magam.

- Miért? – értetlenkedik.

- Pont azért, mert a barátom. Kaoru, te nem tudod min ment keresztül. Nem akarom eljátszani a bizalmát. Ha akarsz tőle valamit, szerezd meg a címét. Keresd meg úgy, ahogy Kyót.

- Yoshiki mondta meg hol találom Kyót. Őt a pszichiátriáról kellett elhozni.

- Mi? – nyögöm és majdnem belefulladok a kávéba.

- A feloszlást nem bírta elviselni, és nem sokkal később oda került. Évekig abban a hazugságban élt, hogy ő és Kyo két külön ember, és hogy azért kerül a zártosztályra, mert Kyo meghalt.

- Jézusom – szörnyedek el – ránk emlékszik?

- Igen, arra emlékezett, hogy együtt zenéltünk, majd feloszlottunk. Aztán Kyoval összeálltuk és mi lettünk a Dir en grey.

- Te jó ég – hitetlenkedem.

Ezt sose hittem volna, főleg nem a kicsi énekesről. Mindig is erősnek gondoltam… de a legerősebbek is elbukhatnak, ahogyan most ő.

- Sajnálom, nem tudtam – motyogom bűnbánóan – Hogy van?

- Most már jól. Újra olyan, mint volt.

- Akkor jó. Sajnálom ami történt, de nem igen tudok segíteni. Támogatom az ötleted, de Shinyát neked kell megkeresned.

- Kösz.

Még megbeszélünk pár dolgot, mesél a bandáról, amit menedzsel, majd megy a dolgára. Én is hazamegyek, hogy kicsit zenéljek. Sok régi emlék és érzés kavarog bennem. Kicsit félek, hogy mi lesz, de majd csak alakul valahogy.

12. fejezet

Shinya pov

Szinte repül az idő. Úgy telt el több hónap, hogy szinte észre se vettem. Nem csoda, ki se látok a munkából. Nemrég egy kutyakiállításra hívtak, mint kozmetikust. Számtalan szebbnél szebb kutya… egyszerűen imádtam! De a számomra legkedvesebb négylábúak otthon várnak rám. Chappy nemsokára világra hozza a kölykeit, Boss nagyon vigyáz rá, és a házra. Már csak idő kérdése, és nem csak a kutyáktól lesz hangos a ház, hisz Yuki terhessége is a vége felé halad. Már alig várom. Igaz, hogy már egyszer átéltem a gyermekeim megszületésének boldog pillanatát, de most is annyira izgulok, mint évekkel ezelőtt.

Hálás vagyok Toshinak, hogy a tengernyi munka ellenére tud időt szakítani Yusuke és Nika ruhájának elkészítésére. Nagyon szereti a gyerekeket, ahogy ők is Toshit.

Kora reggel megszólal az átkozott ébresztőóra. Morogva kikapcsolom és a másik oldalamra fordulok.

- Drágám, ébredj – vékony ujjak cirógatják meg arcom.

Mély sóhajjal fordulok a hátamra, és nézek gyönyörű feleségemre.

- Jól van, máris – kászálódok ki mellőle.

- Ugye emlékszel, hogy ma Toshiya átjön?

- Miért is? Mondjuk nem mintha nem lenne gyakori vendég.

- Ne légy ilyen. A gyerekek miatt jön.

- Ja igen, az iskolai jelmezek – világosodom meg.

- Igen.

- Ne aggódj, addigra hazaérek.

Alig lépek ki a szobából, két kis kedvencem csaholva fogad. Megsimogatom őket, aztán megyek a konyhába. Nem kell sok, hogy a gyerekek is felébredjenek. Mire lefő a kávé, akkora a hangzavar, mintha koncerten lennék. Yusuke és Nika azon vitatkoznak, hogy melyikük nyeri majd meg a jelmezversenyt. Yuki elkészíti a gyerekek uzsonnáját, addig én a kávémat kortyolom, és megetetem a kutyákat.

- Ha megreggeliztetek, szedjétek össze magatokat, megyünk – mosom el a bögrém.

- Apa, mikor jön Toshi bácsi? Mikor lesz kész a ruhánk? – nyafog Nika.

- Nem tudom, de már mondtuk, hogy nem egyik napról a másikra lesz meg. Toshiyának is sok a dolga, legyetek türelmesek.

- Talán mire hazajöttök, itt lesznek a ruhák – mosolyog angyalian Yuki.

- Ezt hogy érted anya?

- Toshi ma átjön.

- Jaj, de jó! – nevetnek fel.

Eszem pár falatot, aztán összeszedem magam. Szokásos reggeli káosz uralkodik. A gyerekek még kétszer vagy háromszor visszaszaladnak, mondván, valamit elfelejtettek. Már meg se lepődöm.

- Hányszor mondjuk még anyátokkal, hogy este pakoljatok be mindent? – kérdezem.

Nem mondanak semmit, csak szedelőzködnek. Kicsit babusgatom Chappyt, majd búcsúzok.

- Sietek haza – csókolom meg drága feleségem.

- Siess apa, elkésünk! – kiált a kocsi mellől a fiam.

Sóhajtva megcsóválom a fejem, és megyek. Elviszem a srácokat a suliba, aztán megyek dolgozni.

Miyuki, a kolléganőm mosolyogva fogad.

- Jó reggelt – köszön.

- Neked is. Mikor jön az első vendég?

- Fél óra múlva. Lesz egy fürdetéssel egybekötött szőr és körömvágás. Shiba nehéz eset.

- Nem tagadom – mosolyogok.

Lepakolom a cuccom, és előkészülök a kutyára. Az üzlet hátsó része lett kialakítva „szépségszalonnak”, elől állateledelek, játékok és egyéb állattartási kellékek vannak. Shiba egy pomeraniai törpespitz. Amilyen kicsi és aranyos, annyira utál fürdeni. Alig készülök el, megjön Shiba. Szerencsére megtanultam bánni ezzel a kutyussal, így viszonylag könnyen meg tudom fürdetni. Csak engem áztat el, és nem az egész helyiséget. Amint az asztalra teszem, megnyugszik.

- Ügyes kislány vagy. Nagyon ügyes – adok neki jutalom falatot.

Innentől már könnyű vele. békésen tűri, hogy megnyírjam, és levágjam a körmét. Sokat jutalmazom, így tudja, hogy jól viselkedik. Végül Shiba és gazdája távoznak.

Egész nap egymást követik a kutyák. Nem bánom, imádom ezt csinálni.

- Elmegyek, hozok valamit ebédre. Mit hozzak neked? – kérdi Miyuki.

- Rád bízom – mondom.

- Oké.

Nem sokkal később visszajön, és megebédelünk. Kapok pár telefont, hogy időpontot kérjen valaki, vagy éppen lemondja azt.

Munkaidő lejárta után távozom. Ma Yuri hozza el a gyerekeket, így egyenesen hazamegyek.

Yuri forró csókkal üdvözöl, a kutyák hangos ugatással. Nem sokkal után, befut Toshiya is. A gyerekek hatalmas örömmel fogadják. Az üdvözlés után, átmegyünk a nappaliba, ahol Toshi a táskájában kezd matatni.

- Máris kész vagy? – lepődök meg.

- Igen, elkezdtem, és nem tudtam abbahagyni.

- Mivel tartozunk neked? – jön elő drága feleségem.

- Hagyd már Yuri-chan. Tudod, hogy nektek bármit, bármikor.

- Maradsz vacsorára?

- Ha nem zavarok.

Erre egy laza mozdulattal tarkón legyintem.

- Hülye – morranok rá.

- Mielőtt még elfelejtem – ismét matat a táskájában – ezt Chappynek hoztam – szed elő egy jó nagy és puha párnát – na meg a kölyköknek.

- Köszönöm – veszem át, és megkeresem kiskutyámat.

Most is a kialakított alomban fekszik. Boss mellette fekszik, és a hátára hajtja a fejét. Jöttömre felfigyelnek.

- Chappy, nézd mit hozott neked Toshiya – megmutatom neki.

Kis drágám megszimatolja, ráharap, és elveszi tőlem. Kicsit fészkelődnek, és alszanak tovább. A vacsora, mint mindig, most is hangos. Nika és Yusuke arról áradoznak, milyen eredményt érnek majd el a jelmezversenyen.

- Mi a baj, Toshiya? Gondterheltnek tűnsz – kérdi lágyan Yuri.

- Pár napja megkeresett Kaoru – nyögi.

- Mi? – lepődök meg – Miért? Mit akar?

- Újra akarja kezdeni a zenélést.

Válaszul csak hümmögök.

- Szerintem majd téged is meg fog keresni – jegyzi meg a basszista.

- Sejtem. Mit mondtál az ajánlatára?

- Belevágok. Szerintem téged is meg fog keresni.

Nem mondok semmit, inkább gondolataimba mélyedek. Tehát, Kaoru mindent újra akar kezdeni? Miért? Miért most? Mit akar ezzel elérni? Késő van, így Toshi itt marad éjszakára. Vacsora után, a gyerekek elmosogatnak, és mindenki nyugovóra tér. Sokáig forgolódom, nem hagy nyugodni. Miért akarja Kaoru megbolygatni a nyugalmamat?