12. fejezet

Shinya pov

Szinte repül az idő. Úgy telt el több hónap, hogy szinte észre se vettem. Nem csoda, ki se látok a munkából. Nemrég egy kutyakiállításra hívtak, mint kozmetikust. Számtalan szebbnél szebb kutya… egyszerűen imádtam! De a számomra legkedvesebb négylábúak otthon várnak rám. Chappy nemsokára világra hozza a kölykeit, Boss nagyon vigyáz rá, és a házra. Már csak idő kérdése, és nem csak a kutyáktól lesz hangos a ház, hisz Yuki terhessége is a vége felé halad. Már alig várom. Igaz, hogy már egyszer átéltem a gyermekeim megszületésének boldog pillanatát, de most is annyira izgulok, mint évekkel ezelőtt.

Hálás vagyok Toshinak, hogy a tengernyi munka ellenére tud időt szakítani Yusuke és Nika ruhájának elkészítésére. Nagyon szereti a gyerekeket, ahogy ők is Toshit.

Kora reggel megszólal az átkozott ébresztőóra. Morogva kikapcsolom és a másik oldalamra fordulok.

- Drágám, ébredj – vékony ujjak cirógatják meg arcom.

Mély sóhajjal fordulok a hátamra, és nézek gyönyörű feleségemre.

- Jól van, máris – kászálódok ki mellőle.

- Ugye emlékszel, hogy ma Toshiya átjön?

- Miért is? Mondjuk nem mintha nem lenne gyakori vendég.

- Ne légy ilyen. A gyerekek miatt jön.

- Ja igen, az iskolai jelmezek – világosodom meg.

- Igen.

- Ne aggódj, addigra hazaérek.

Alig lépek ki a szobából, két kis kedvencem csaholva fogad. Megsimogatom őket, aztán megyek a konyhába. Nem kell sok, hogy a gyerekek is felébredjenek. Mire lefő a kávé, akkora a hangzavar, mintha koncerten lennék. Yusuke és Nika azon vitatkoznak, hogy melyikük nyeri majd meg a jelmezversenyt. Yuki elkészíti a gyerekek uzsonnáját, addig én a kávémat kortyolom, és megetetem a kutyákat.

- Ha megreggeliztetek, szedjétek össze magatokat, megyünk – mosom el a bögrém.

- Apa, mikor jön Toshi bácsi? Mikor lesz kész a ruhánk? – nyafog Nika.

- Nem tudom, de már mondtuk, hogy nem egyik napról a másikra lesz meg. Toshiyának is sok a dolga, legyetek türelmesek.

- Talán mire hazajöttök, itt lesznek a ruhák – mosolyog angyalian Yuki.

- Ezt hogy érted anya?

- Toshi ma átjön.

- Jaj, de jó! – nevetnek fel.

Eszem pár falatot, aztán összeszedem magam. Szokásos reggeli káosz uralkodik. A gyerekek még kétszer vagy háromszor visszaszaladnak, mondván, valamit elfelejtettek. Már meg se lepődöm.

- Hányszor mondjuk még anyátokkal, hogy este pakoljatok be mindent? – kérdezem.

Nem mondanak semmit, csak szedelőzködnek. Kicsit babusgatom Chappyt, majd búcsúzok.

- Sietek haza – csókolom meg drága feleségem.

- Siess apa, elkésünk! – kiált a kocsi mellől a fiam.

Sóhajtva megcsóválom a fejem, és megyek. Elviszem a srácokat a suliba, aztán megyek dolgozni.

Miyuki, a kolléganőm mosolyogva fogad.

- Jó reggelt – köszön.

- Neked is. Mikor jön az első vendég?

- Fél óra múlva. Lesz egy fürdetéssel egybekötött szőr és körömvágás. Shiba nehéz eset.

- Nem tagadom – mosolyogok.

Lepakolom a cuccom, és előkészülök a kutyára. Az üzlet hátsó része lett kialakítva „szépségszalonnak”, elől állateledelek, játékok és egyéb állattartási kellékek vannak. Shiba egy pomeraniai törpespitz. Amilyen kicsi és aranyos, annyira utál fürdeni. Alig készülök el, megjön Shiba. Szerencsére megtanultam bánni ezzel a kutyussal, így viszonylag könnyen meg tudom fürdetni. Csak engem áztat el, és nem az egész helyiséget. Amint az asztalra teszem, megnyugszik.

- Ügyes kislány vagy. Nagyon ügyes – adok neki jutalom falatot.

Innentől már könnyű vele. békésen tűri, hogy megnyírjam, és levágjam a körmét. Sokat jutalmazom, így tudja, hogy jól viselkedik. Végül Shiba és gazdája távoznak.

Egész nap egymást követik a kutyák. Nem bánom, imádom ezt csinálni.

- Elmegyek, hozok valamit ebédre. Mit hozzak neked? – kérdi Miyuki.

- Rád bízom – mondom.

- Oké.

Nem sokkal később visszajön, és megebédelünk. Kapok pár telefont, hogy időpontot kérjen valaki, vagy éppen lemondja azt.

Munkaidő lejárta után távozom. Ma Yuri hozza el a gyerekeket, így egyenesen hazamegyek.

Yuri forró csókkal üdvözöl, a kutyák hangos ugatással. Nem sokkal után, befut Toshiya is. A gyerekek hatalmas örömmel fogadják. Az üdvözlés után, átmegyünk a nappaliba, ahol Toshi a táskájában kezd matatni.

- Máris kész vagy? – lepődök meg.

- Igen, elkezdtem, és nem tudtam abbahagyni.

- Mivel tartozunk neked? – jön elő drága feleségem.

- Hagyd már Yuri-chan. Tudod, hogy nektek bármit, bármikor.

- Maradsz vacsorára?

- Ha nem zavarok.

Erre egy laza mozdulattal tarkón legyintem.

- Hülye – morranok rá.

- Mielőtt még elfelejtem – ismét matat a táskájában – ezt Chappynek hoztam – szed elő egy jó nagy és puha párnát – na meg a kölyköknek.

- Köszönöm – veszem át, és megkeresem kiskutyámat.

Most is a kialakított alomban fekszik. Boss mellette fekszik, és a hátára hajtja a fejét. Jöttömre felfigyelnek.

- Chappy, nézd mit hozott neked Toshiya – megmutatom neki.

Kis drágám megszimatolja, ráharap, és elveszi tőlem. Kicsit fészkelődnek, és alszanak tovább. A vacsora, mint mindig, most is hangos. Nika és Yusuke arról áradoznak, milyen eredményt érnek majd el a jelmezversenyen.

- Mi a baj, Toshiya? Gondterheltnek tűnsz – kérdi lágyan Yuri.

- Pár napja megkeresett Kaoru – nyögi.

- Mi? – lepődök meg – Miért? Mit akar?

- Újra akarja kezdeni a zenélést.

Válaszul csak hümmögök.

- Szerintem majd téged is meg fog keresni – jegyzi meg a basszista.

- Sejtem. Mit mondtál az ajánlatára?

- Belevágok. Szerintem téged is meg fog keresni.

Nem mondok semmit, inkább gondolataimba mélyedek. Tehát, Kaoru mindent újra akar kezdeni? Miért? Miért most? Mit akar ezzel elérni? Késő van, így Toshi itt marad éjszakára. Vacsora után, a gyerekek elmosogatnak, és mindenki nyugovóra tér. Sokáig forgolódom, nem hagy nyugodni. Miért akarja Kaoru megbolygatni a nyugalmamat?